Zilah megyeszékhely, mondhatnánk Szilágy megye szíve, Románia északnyugati részén, az Erdélyi-szigethegység észak-nyugati nyúlványait képezõ Meszes hegység peremén, a Somlyói medence keleti végén fekszik, a Meszes-kapunak nevezett átjáró alatt, amely évszázadokig Magyarország fõkapuja volt. Zilah városát északnyugati irányban Cigányi melybe még a 19. században beolvadt Vaja-határolja.Keletre Vártelek és Mojgrád vára.Északkeletre közös határa van a Meszesen túl Felsõnyárlóval. Csömörlõ és Ördögkút felé, nyugaton, a határt a Meszes taréján végigvonuló Traján útja képezi.
A városon halad keresztül a Meszesbõl eredõ Zilah patak (régi nevén Erek), mely miután egyesül a Mice-patakkal, Sarmaságon alól ömlik a Krasznába.
Régi okiratokban a város neve több formában szerepel. Anonymus krónikájában ad Zyolc és Ziloc néven fordul elõ, majd 1220-ban a Váradi Registrátumban villa Zilocként említik. 1246-ban curtis pontificalis Zijlac, 1281-ben és 1318-ban Zylah; 1344-ben Zylach; 1473-ban oppidum Zylah, 1750-ben Zilach, 1601-ben Zila, népies alakja Zilaj, és késõbb honosodik meg a ma is használt Zilah név. Románul késõn, csak a XIX. században bukkan fel:1808 Zilahu, Zalahu, 1850-ben Szilaju, népies formája Zălau. Ma a hivatalos neve Zalău. A város német neve, mely már a 19. században eltűnt: Waltenberg, Zillenmarkt vagy Zillermarkt volt.
Bizonyos elméletek szerint a város neve puszta személynévbõl keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév köznévi elõzménye a magyar szilánk fűnév.
A város lélekszáma – a 2002-es népszámlálás adatai szerint 62927 lakos, ezek etnikuma rendkívül összetett:80,9 % román, 17,5 % magyar, 1,4 % roma, 0,07 % német, 0,03 % szlovák és 0,097 % más nemzetiségű.
Zilah õsrégi helység, történelme a múlt homályába vész. A vidék felszínformáinak változatossága már a legrégibb idõkben megfelelõ feltételeket biztosít a letelepedésre.
Anonymus, III. Béla névtelen jegyzõje írja a XII. század végén, hogy a magyarok nyugat felõl jövet Zilahra értek, és innen a Meszes vidékére vonultak.
1246-ban IV. Béla a várost az erdélyi püspöknek adományozta. Megállapodtak, hogy újraépětik a tatárdúlás idején tönkretett templomot.
A XIV. és XV. század között Zilah rengeteg kiváltságban részesül: védelmet biztosítanak az összes kereskedõnek, akik áruikat Zilahra, az évi nagyvásárra viszik; megerõsítik a város szabadságjogait; pallosjogot kap, majd mezõváros címet, lakosait felmentik mindenféle vám fizetése alól.
A XVI. és XVII. században a város sokat szenvedett. 1658-ban megtámadták a törökök, késõbb vallon és osztrák zsoldosok fosztogattak. 1676-ban fogadták Tököly Imrét, hívei Zilahon gyülekeztek. 1710 és 1742 között pestisjárvány tombol, mely 1200 emberéletet követel.
1848. május 17-én Wesselényi Miklós jelenlétében elhatározzák a város egyesülését Magyarországgal. Ezt 1849 végén érvénytelenítették, miután az osztrákok elfoglalták a várost.
1870-ben felavatják a Nagykároly-Zilah, 1890-ben a Zilah-Dés vasútvonalat.
1902. szeptember 18-án felavatták a város fõterén Fadrusz János Wesselényi szobrát, valamint a vármegyeháza háta mögött a Tuhutum emlékművet.
1912. április 25-én vezetik be hivatalosan a román közigazgatást.
A XIX. század közepén, a gyáripar elõtt Zilahon 625 különféle kézműves, köztük 484 céhes mester dolgozott. A 47 tagot számláló fazekas céh a legnépesebb céhek egyike volt. A fazekasok egykori nagy száma, külön utcába való településük
